Hogy az idő múlik, jaj,
egyre több emléktől búcsúzol,
és a melltartók pántját is
egyre följebb kell húzni.
Még így is utánad fordulnak.
Tisztul a kép, maszatolnád.
Hányhatod a kereszteket.
Mire észbe kapsz, az idő
kiszáll a címedre, egyenruhában.
Szedegetheted róla a szöszöket.
2011. december 29., csütörtök
Egyenruhában
2011. december 27., kedd
Lemész a tóhoz
Május.
Hát persze, várták a kislányok a fonyódi vonatot.
Kislányok szoknyában, vonaton kutyafuttában.
Milyen szép is a május.
Hát persze, várták a kislányok a fonyódi vonatot.
Kislányok szoknyában, vonaton kutyafuttában.
Milyen szép is a május.
2011. december 20., kedd
-
férficombok közé fúrom a fejem
hátha akkor nem látlak
de ott vagy mindenütt
a csapokból kénes, húgyszagú
szerelem csorog
és te nem vagy sehol
aztán jössz, "kicsi butám"
a karodba veszel
és esik az eső
és zúgnak a harangok
és kilöksz az utcára
a harangok kussolnak
mocskos lé mindehol
a buszra várok
nem vagy sehol
káromkodnék
ott vagy mindenütt
2011. december 17., szombat
Csoda
kopogott az eső az ablakon, az ereszeken, és akkor megkondult egy harang, a belvárosban
Szeretem az esőt. Az emberek behúzzák a nyakukat, fintorognak és panaszkodnak, hogy na tessék, már megint esik. Én szeretem. Elmossa a rosszat, élteti a jót.Belvárosi kis utca, kis házak, kis remények. Késő délután van. Alkonyi fények a tetők között. Ketten vagyunk. Öleljük egymást, egymásba bújunk, állva, ülve, fekve. Máskor nem kenyerem a testi közelség.
Rég nem láttam. Pontosan tudom a napját, mióta. Akkor még elég volt a farmerkabát.
Ismerős érintések. Lebegés. Angyalok kötényén ringok, jobbra biztos a göncöl világít, balra a Hold. Nem láthatom, mert felhők foglalják az eget és szüntelen szórják ránk az élet cseppjeit. Csak öleljük egymást. Összeér az arcunk, cicázunk, aztán homlokok feszülnek egymásnak. Nyugvópontot találunk egymás koponyáján. Halkan veszem a levegőt, nehogy ellibbenjen a pillanat. Az eső megállás nélkül kopog az ablakon, az ereszeken, a tető cserepein.
Aztán hason fekszem. Ő mellettem gubbaszt. A víz kopog, sistereg, ömlik. Talán a csönd nem is csönd, az eső zaja az igazi csönd, a sokat ígérő zaj a valódi süketség; ilyenkor az ember ráébred, hogy azért van az életben olyan, ami biztos. Percek múlnak, az idő telik. Tudom, mert megtanultam, de nem tudom, mennyi, nem érzékelem az időt, a teret is aligha. Csak heverek a hasamon, arcomon finom mosoly.
És akkor megkondul a belvárosi kis templom harangja. Messzi, mély, megnyugtató, szaggatott kongás keveredik az eső folytonos zörejébe. "Most tökéletes" - mondatja velem valami mélyen lakozó erő, nincs fék a számon. Megsimítja a hátam. "Akkor jó" - mondja. Úgy látszik, ha ketten vagyunk, kijár a csoda.
2011. december 10., szombat
pinaszüret
Szeretnék már túllépni végre.
Miért van folyton pinaszüret?
Még nem értem meg.
Még nem értem meg.
Miért van folyton pinaszüret?
Még nem értem meg.
Még nem értem meg.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
