Hogy az idő múlik, jaj,
egyre több emléktől búcsúzol,
és a melltartók pántját is
egyre följebb kell húzni.
Még így is utánad fordulnak.
Tisztul a kép, maszatolnád.
Hányhatod a kereszteket.
Mire észbe kapsz, az idő
kiszáll a címedre, egyenruhában.
Szedegetheted róla a szöszöket.
2011. december 29., csütörtök
Egyenruhában
2011. december 27., kedd
Lemész a tóhoz
Május.
Hát persze, várták a kislányok a fonyódi vonatot.
Kislányok szoknyában, vonaton kutyafuttában.
Milyen szép is a május.
Hát persze, várták a kislányok a fonyódi vonatot.
Kislányok szoknyában, vonaton kutyafuttában.
Milyen szép is a május.
2011. december 20., kedd
-
férficombok közé fúrom a fejem
hátha akkor nem látlak
de ott vagy mindenütt
a csapokból kénes, húgyszagú
szerelem csorog
és te nem vagy sehol
aztán jössz, "kicsi butám"
a karodba veszel
és esik az eső
és zúgnak a harangok
és kilöksz az utcára
a harangok kussolnak
mocskos lé mindehol
a buszra várok
nem vagy sehol
káromkodnék
ott vagy mindenütt
2011. december 17., szombat
Csoda
kopogott az eső az ablakon, az ereszeken, és akkor megkondult egy harang, a belvárosban
Szeretem az esőt. Az emberek behúzzák a nyakukat, fintorognak és panaszkodnak, hogy na tessék, már megint esik. Én szeretem. Elmossa a rosszat, élteti a jót.Belvárosi kis utca, kis házak, kis remények. Késő délután van. Alkonyi fények a tetők között. Ketten vagyunk. Öleljük egymást, egymásba bújunk, állva, ülve, fekve. Máskor nem kenyerem a testi közelség.
Rég nem láttam. Pontosan tudom a napját, mióta. Akkor még elég volt a farmerkabát.
Ismerős érintések. Lebegés. Angyalok kötényén ringok, jobbra biztos a göncöl világít, balra a Hold. Nem láthatom, mert felhők foglalják az eget és szüntelen szórják ránk az élet cseppjeit. Csak öleljük egymást. Összeér az arcunk, cicázunk, aztán homlokok feszülnek egymásnak. Nyugvópontot találunk egymás koponyáján. Halkan veszem a levegőt, nehogy ellibbenjen a pillanat. Az eső megállás nélkül kopog az ablakon, az ereszeken, a tető cserepein.
Aztán hason fekszem. Ő mellettem gubbaszt. A víz kopog, sistereg, ömlik. Talán a csönd nem is csönd, az eső zaja az igazi csönd, a sokat ígérő zaj a valódi süketség; ilyenkor az ember ráébred, hogy azért van az életben olyan, ami biztos. Percek múlnak, az idő telik. Tudom, mert megtanultam, de nem tudom, mennyi, nem érzékelem az időt, a teret is aligha. Csak heverek a hasamon, arcomon finom mosoly.
És akkor megkondul a belvárosi kis templom harangja. Messzi, mély, megnyugtató, szaggatott kongás keveredik az eső folytonos zörejébe. "Most tökéletes" - mondatja velem valami mélyen lakozó erő, nincs fék a számon. Megsimítja a hátam. "Akkor jó" - mondja. Úgy látszik, ha ketten vagyunk, kijár a csoda.
2011. december 10., szombat
pinaszüret
Szeretnék már túllépni végre.
Miért van folyton pinaszüret?
Még nem értem meg.
Még nem értem meg.
Miért van folyton pinaszüret?
Még nem értem meg.
Még nem értem meg.
2011. november 25., péntek
Panír
És akkor megijedtél, mint egy rántotthús.
Pedig lassacskán megszokom a testedet.
Nem játszom jól tükröm-tükrömöt.
De tudom, hogy így is szeretsz.
2011. november 9., szerda
2011. október 29., szombat
2011. október 9., vasárnap
2011. október 2., vasárnap
2011. október 1., szombat
Semmit sem
Ott volt az inakban.
Az erekben.
A cinkosságban.
Az elunásban.
A mindigben.
A nem fontosban.
Hogy ő sem.
Az erekben.
A cinkosságban.
Az elunásban.
A mindigben.
A nem fontosban.
Hogy ő sem.
2011. szeptember 24., szombat
A nemboldog
Többekkel is randevúzni látták
a nőd a városban, ember; de
ne aggódj, nem boldog.
Téged vár.
A szerelmei sem boldogok.
Ők is téged várnak.
a nőd a városban, ember; de
ne aggódj, nem boldog.
Téged vár.
A szerelmei sem boldogok.
Ők is téged várnak.
2011. szeptember 21., szerda
2011. augusztus 19., péntek
hegyek
mondogatja, hogy szeret. én már nem tudom úgy az arcába vágni. régen szemrebbenés nélkül. ma már nem megy... idő. itt elfekszik az idő, csupa kitüremkedés a tér, a levegő pofonegyszerű, meleg van vagy hideg, kint vagy bent, lent vagy fent... idő. minden nap kicsit közelebb vagyunk. látom, ahogy oldódik, ahogy végbemegy benne, ahogy a szerelem sűrűsödik, s néha berobban, olyankor órák telnek el... paplanok és párnák... az érzelmek betöltve egy Otto-motorba. de én nem tudok váltani, nem ismerem ezeket a gombokat itt a műszerfalon. én csak vezetni tudok. vezetni, vezetni. én nem vagyok önálló. a velem megtörtént minden nagyobb dolog pasasokhoz köthető. én egyedül nem dobok nagyot... s nem navigálok el a szeretet és a család ösvényein sem. zavarba jövök, ha láthatóan sokan szeretik egymást egyszerre. szavakkal és tettekkel. az én családomra ez nem jellemző. sünök vagyunk. tüskések, kihalófélben... a stressz, a harag, a kiabálás, a hiszti, a nyűgök. vajon családi vonás mind? kárálnak a tyúkok. meleg van. a nap elindult az egyik hegyormot megmászva bebújik a völgybe, s délután majd nekivág a másik hegynek. állok a szerelem nagy úszómedencéjének szélén és nézem a vizét. beugorjak, ne ugorjak?
2011. július 23., szombat
vagy nem #3
Ma a kontakttánc járt a fejemben. Ösztönös mozdulatok. Hogy április elsején a táncteremben lehet bolondozni a többiekkel. Meg lehet őrülni. Lehet csendesedni, támaszkodni és támasztani, megérezni, ráérezni, repülni és mászni, kísérletezni és kíváncsiskodni, határokat feszegetni és szabályok szerint játszani.
"Leszel még sokminden" - mondja. Nem látom az arcát. "Ami csak lehetsz, én is ezen leszek, neked."
Jó lenne emlékezni a szorongásmentes valóságra. Nem is emlékezni, inkább tudni, milyen. Felismerni itt és most. Nem emlékszem rá. Nem rémlik belőle semmi.
"Az állandóság már vállalás" - mondja. Az asztalon a műanyag oroszlán vádlón bámul rám szúrós szemekkel. Jól van, hát jól van, leszek olyan bátor, mint egy műanyag oroszlán.
Eszembe jutott egy táncpartnerem, akiben őserő lakik, és akivel olyan boldog érzés táncolni, és egy másik, egy eredendően jó, egy finom mozgású. Szeretek velük mozogni.
Két kisvérkörünk, két nagyvérkörünk van, de most minden egy. Most hozzám ér: vagy a talpamhoz, vagy a könyököm hajlatához, vagy a nyakamhoz.
Sosem kényelmesedhetsz el. Mindig ott kell lenni, élelmesnek lenni, hogy mindig jobb legyen, és ne legyen rosszabb, mert ha nem jobb, abba bele sem lehet gondolni, mert akkor a nincs jön. És ha a nincs jön, és markolod a semmit, akkor elmegy az idő. Elmegy az élet.
"Leszel még sokminden" - mondja. Nem látom az arcát. "Ami csak lehetsz, én is ezen leszek, neked."
Jó lenne emlékezni a szorongásmentes valóságra. Nem is emlékezni, inkább tudni, milyen. Felismerni itt és most. Nem emlékszem rá. Nem rémlik belőle semmi.
"Az állandóság már vállalás" - mondja. Az asztalon a műanyag oroszlán vádlón bámul rám szúrós szemekkel. Jól van, hát jól van, leszek olyan bátor, mint egy műanyag oroszlán.
Eszembe jutott egy táncpartnerem, akiben őserő lakik, és akivel olyan boldog érzés táncolni, és egy másik, egy eredendően jó, egy finom mozgású. Szeretek velük mozogni.
Két kisvérkörünk, két nagyvérkörünk van, de most minden egy. Most hozzám ér: vagy a talpamhoz, vagy a könyököm hajlatához, vagy a nyakamhoz.
Sosem kényelmesedhetsz el. Mindig ott kell lenni, élelmesnek lenni, hogy mindig jobb legyen, és ne legyen rosszabb, mert ha nem jobb, abba bele sem lehet gondolni, mert akkor a nincs jön. És ha a nincs jön, és markolod a semmit, akkor elmegy az idő. Elmegy az élet.
vagy nem #2
Ő kontrollál mindent és mindig azt akarja, hogy nekem jó legyen. Ő az én Holt-tengerem. Felszínen tart.
A házimunka untat. Sosem köt le. Még egy tojásrántottát is elrontok. Az akkurátus, apró munkákat egyszerűen hibásan végzem el. Unom, és kész. Évek óta nem főzök. Csak állni a tűzhely mellett, és várni, hogy végre történjen valami. Na, én ezt amúgyis eleget várom.
Lassú, nagy, nehéz ölelések. Irányít. Csendesen teszi. Álmomban óriás férfi-karjaival óvón terelget. Az enyémek eltörpülnek az övéi mellett. Hátradőlök. Ott van.
Akárhányszor szeletelek valamit, szinte mindig elvágom az ujjam.Vagy megégetem magam a sütővel. Dadogok a szakácskönyvet olvasva. Ha mostam, megráz a mosógép kábelében elbújó kóboráram. Egyszer felrobbant az orrom előtt a mosógép, rögtön utána a tévé.
Nagy, nehéz ölelések. Szorítás és sóhaj. Mozdulatlanság. Lassú, súlyos mozdulatok, de csak ha már elfáradtunk az előző pózban. Némaság. Mély, komótos lélegzetek. Hőség van. Némán tűrjük magunkat és az időt.
Felrobbantak a tárgyak a lakásban. Ne pánikolj. Ne pánikolj! Pánikolok.
A házimunka untat. Sosem köt le. Még egy tojásrántottát is elrontok. Az akkurátus, apró munkákat egyszerűen hibásan végzem el. Unom, és kész. Évek óta nem főzök. Csak állni a tűzhely mellett, és várni, hogy végre történjen valami. Na, én ezt amúgyis eleget várom.
Lassú, nagy, nehéz ölelések. Irányít. Csendesen teszi. Álmomban óriás férfi-karjaival óvón terelget. Az enyémek eltörpülnek az övéi mellett. Hátradőlök. Ott van.
Akárhányszor szeletelek valamit, szinte mindig elvágom az ujjam.Vagy megégetem magam a sütővel. Dadogok a szakácskönyvet olvasva. Ha mostam, megráz a mosógép kábelében elbújó kóboráram. Egyszer felrobbant az orrom előtt a mosógép, rögtön utána a tévé.
Nagy, nehéz ölelések. Szorítás és sóhaj. Mozdulatlanság. Lassú, súlyos mozdulatok, de csak ha már elfáradtunk az előző pózban. Némaság. Mély, komótos lélegzetek. Hőség van. Némán tűrjük magunkat és az időt.
Felrobbantak a tárgyak a lakásban. Ne pánikolj. Ne pánikolj! Pánikolok.
2011. július 20., szerda
vagy nem
Fekszik a kádban. Élvezi, hogy a füle a víz alatt van. Hallgatja a zúgást. A száján vesz nagynak induló lélegzeteket. Az agya. Úgy érzi, folyamatosan erőszakolják a tudatát. Pedig ő bassza az agyát.
Közel jön. Szőrös a mellkasa, és le van barnulva. Közel hajol vele, miközben szeret. Közel, mert akkor a lelkünk is közel ér. Szeretem ezért. Fekete.
Fekszik a kádban. Nagyokat sóhajt. Tetszik neki a sóhajok suttogása. Be van állva. A valóságot kenőkéssel szétkenték az orra előtt. Kinyitja a szemét. Meglátja a csempén a koszcsíkokat. Az agyára megy. Elnéz inkább. Pánikká gomolyog az elméjében a rengeteg rossz gondolat, amit a cigaretta füstje fölkavart. Nyomaszó, gnóm vicsor az egész, nagy a tumultus a fejében, visítana legszívesebben. Belül visít is.
Kicsit elemelkedik tőlem. Belejön. Mintha nyögne is. Nyögök. Hát persze, hogy nyögök. Akarom is, meg nem is. Jó lenne idő. Több idő.
Még egy csempét sem tud lemosni rendesen, gondolja. Mit vár? Mi lesz? Mit vár magától? Önsajnál. Minden nap egy keveset. Az a sok kicsi időközben ordenáré naggyá nőtte ki magát. Nézi a csempét. Eldönti, hogy ha kimászik a kádból, felírja ezt is a "to do" listájára, a többi tennivaló közé, hétvégére. Mire kiszáll, elfelejti.
Abbahaja. Basszus, abbahagyja. Éppen most. Döntött. Valakinek döntenie is kell kettőnk között. Döntött, és hálát adok az égnek, hogy így.
Közel jön. Szőrös a mellkasa, és le van barnulva. Közel hajol vele, miközben szeret. Közel, mert akkor a lelkünk is közel ér. Szeretem ezért. Fekete.
Fekszik a kádban. Nagyokat sóhajt. Tetszik neki a sóhajok suttogása. Be van állva. A valóságot kenőkéssel szétkenték az orra előtt. Kinyitja a szemét. Meglátja a csempén a koszcsíkokat. Az agyára megy. Elnéz inkább. Pánikká gomolyog az elméjében a rengeteg rossz gondolat, amit a cigaretta füstje fölkavart. Nyomaszó, gnóm vicsor az egész, nagy a tumultus a fejében, visítana legszívesebben. Belül visít is.
Kicsit elemelkedik tőlem. Belejön. Mintha nyögne is. Nyögök. Hát persze, hogy nyögök. Akarom is, meg nem is. Jó lenne idő. Több idő.
Még egy csempét sem tud lemosni rendesen, gondolja. Mit vár? Mi lesz? Mit vár magától? Önsajnál. Minden nap egy keveset. Az a sok kicsi időközben ordenáré naggyá nőtte ki magát. Nézi a csempét. Eldönti, hogy ha kimászik a kádból, felírja ezt is a "to do" listájára, a többi tennivaló közé, hétvégére. Mire kiszáll, elfelejti.
Abbahaja. Basszus, abbahagyja. Éppen most. Döntött. Valakinek döntenie is kell kettőnk között. Döntött, és hálát adok az égnek, hogy így.
2011. július 12., kedd
Duda Attila emlékére
Ülök a szobámban búsan,
csótány a lábam alatt,
nem lépek rá,
szólok hozzá,
mivel más már nem maradt.
Depresszió!
(Duda Attila ezekilencszázvalahányból)
csótány a lábam alatt,
nem lépek rá,
szólok hozzá,
mivel más már nem maradt.
Depresszió!
(Duda Attila ezekilencszázvalahányból)
2011. július 2., szombat
pedig nincs idő
öregszem. abból jöttem rá, hogy régen a pasijaim borotváltak voltak. most szakállasak. azóta más nem nagyon változott. még mindig nagyon rosszul főzök például.
2011. április 16., szombat
2011. április 2., szombat
Változásról
vak sötétben nem merek megmozdulni. se menni, se moccanni. lefagyva kuksolok. a dolgok változnak, mert a dolgok mindig változnak, mert ez a dolgok törvényszerűsége, ha tetszik, ha nem. megyek az utcámban. behunyom a szemem. egy, kettő. kinyitom. hosszú utca. egy, két, há, négy. kinyitom ismét. az utcám elég egyenes. egy, két há, négy, öt, hat. lehunyt szemmel ötnél már egészen lelassulok, hatnál már nyújtanám a kezem az ismeretlen semmibe. újra, és mégegyszer. hatig jutok. nem elég. egy, két, há... nyolc! a végén megint nyúl vagyok, tehát lassítok, és ettől hirtelen ideges leszek, attól bizonytalan, és kinyitom a szemem. nekiveselkedek. egyenes ez. a talaj sem girbegurba. egy, két, há... tíz! megvan, igen, megvan. lassítottam, de beíveltem. most forr a vérem az ereimben. végül tizenhatig jutottam. nem lassítottam. hazaértem.
2011. január 13., csütörtök
J.A. Strauss örök
Trükkös cigim ég
Alattam a föld, felettem az ég
Arcom mosolyra fakasztva
Pompásan illek a tavaszba
Strauss J.A.
2011. január 7., péntek
2011. január 5., szerda
2011-re
Liberalizmus szigorú
Keretek közé zárva
Fingszagú a város
Vicsorgó öreglányok
Szegény milliomosok
Rendes csibészek
Nyílegyenes hullámvasút
Nincstelen az élet.
Keretek közé zárva
Fingszagú a város
Vicsorgó öreglányok
Szegény milliomosok
Rendes csibészek
Nyílegyenes hullámvasút
Nincstelen az élet.
2011. január 4., kedd
Tavaszra
Felhő vagyok
Zápor vagyok
Gyönyörű szép kislány vagyok
Szélcsend vagyok
Vihar vagyok
Elrepülő léggömb vagyok
Villám vagyok
Napfény vagyok
Egyszerűen minden vagyok
Zápor vagyok
Gyönyörű szép kislány vagyok
Szélcsend vagyok
Vihar vagyok
Elrepülő léggömb vagyok
Villám vagyok
Napfény vagyok
Egyszerűen minden vagyok
2011. január 1., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







