A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bocikám. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bocikám. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 12., szombat

Pont



Bocikámnak foglak nevezni – határozza el. Komolyságnak semmi nyoma, gyorsan pusztul a gondolat, és közben nem tudunk róla, hogy a Duna éppen elsodorja egy bitang nagy kutya tetemét a Radnóti Miklós utca magasságában. Nem megyek többet. Sajnálom. Teátrális tagolás, szikár pontok a tőmondatok végén. Aha – válaszolom. Mit is mondhatnék, a romlott kisherceg csapkod, kapkod, izzad és liheg, megy valahova, de sosem érkezik meg, néz, de nem lát, nem fáj neki semmi, de azért folyton vérzik. Kopaszon is kócos volna. Mézharmatnak foglak nevezni – arcán őszinte önimádat („zseni vagyok”). Felhúzom a szemöldököm, elfordulok a konyha irányába. Maradjunk a realitásnál. Hajnali két óra van. Ettél már ma? – teszem fel a nap egyetlen praktikus kérdését. Nem nagyon. Persze. Oké, akkor csinálok bundáskenyeret. Almával. Az jó lesz. Nézi, ahogy állok a konyhában, teszek-veszek. El is érzékenyülne, ha tudna. Gyeplő a kézben. Csak a szív nincs a helyén. Teátrális tagolás, szikár pontok a tőmondatok végén.