Azért vagyok vele, hogy írhassak róla – mondom laza
delíriumban a Kisüzem dülöngélő, ám nagyon nehéz és hideg asztalánál. Itt
minden asztal ilyen, baszki, vagy én vagyok itt mindig ugyanilyen. Nem tudom.
Akkor meg minek? Tudsz te mást is írni – hangzik a válasz. Barátnők. Édes
angyalok. Féltő, óvó, gondviselő karjaik körülfonnak és benőnek, mint
Csipkerózsikát alvás közben a vadrózsa. Már olyan közel érzem őket, hogy szinte
szúrnak, tehát rendelek még egy vodkát. (Moszkovszkaját.) Hetykén felpattanok, szélesen
gesztikulálok és mosolygok – valaki mindig beveszi – és határozottan rendelek.
Leszegem a fejem, bánatos szemekkel felpillantok a pultosra. Rám néz. Hány
ilyen tekintetet láthat naponta? Ezen elmerengek, kicsit sajnálom magam és a
pultost is. Megkapom a vodkát, visszafordulok. Nagy mosoly, karlengés, kis
riszálás és lehuppanás. Egyből úgy teszek, mintha mi sem történt volna:
érinthetetlen vagyok itt a lányok körében, nem értitek? Most nem lehet csak úgy
idejönni és kérdezősködni meg jópofizni. Én ÉN vagyok, érthető? Megszerettem –
mondom, és megvonom a vállam.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vodka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vodka. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. január 12., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
