Néha engedi, hogy fehér cérnaszálakkal összekössem a
szívünket. Néha épp’ hogy áthúzok egy szálat a szívén, máris hátrahőköl, a
cérna kicsúszik, elszakad, olyankor jobbára a tűt is elhagyom. Enged - szorít -
enged - szorít. Néha a legkülönfélébb helyekre utánam caplat, máskor a
legkülönfélébb helyeken tűnik el előlem. Ellök és megölel. Ne legyek az övé és
ne legyek másé, én csak úgy legyek, ne rajongjanak körbe, de legyen B tervem
szilveszterre, és egyáltalán ne üljenek le másik férfiak az asztalomhoz.
Egyszer áthúztam 3 szálat is a szíveinken. Aztán egy csapásra átvágta mindet.
Nem kellesz - morogja magában. Aztán mégis, mert sütit sütök, és mert rá mosolygok
és hasonlítok, és egyáltalán, olyan biztos vagyok mindenben. Magamban. Nem
bírja elviselni, ha nem szeretem. Nem bírja elviselni, ha szeretem. Én csak
legyek. Peregjek úgy, mint a homokórában a homok. Arra, amerre fordít. Néha engedi.