2013. február 21., csütörtök

Előbb sötét lett, majd világos

Mikor az ötezrest a kezébe vette, már tudta, hogy elissza mind. Az arcára volt írva. Szemében fellobbant a kötelező transz lángja. Örült, hogy a nő előbb elmegy a lakásból, mint ő, pedig mindketten tudták, mi következik. „Még dolgozom egy keveset és eztán másképp lesz minden.” Búcsúzóul puszi a szájra, egy másik és még egy. A nő elsietett. Aztán jöttek a kisboltok, jött a sertéshizlalda, az éjszaka összes alakja, helyszíne, démona, jöttek a nők és a barátok, a Keret Klub és az utcák. Teltek az órák ülve, állva, fázva és verejtékezve. Teóriák cserélődtek és voltak hallgatások, emlékezések, fájdalmak és szellemes mondatok is. Volt ital, füst, és voltak az utcák és a kisboltok és az utcák. Előbb sötét lett, majd világos és voltak az utcák szakadatlan. Hajnalban még látták a háztetők felett röpülni.

2013. január 31., csütörtök

Mindenki a családját keresi



Sétálunk a lámpafények alatt, ahol a házak mind szépek, amerre mindenki drágább ruhákban jár, és feljebb hordja az orrát. Kis utcák, boltok kirakatai, dísznövények, macskakő. Karon fogva megyünk. Megállunk a Vörösmarty téren, felnézünk a házakra, megpördülünk, és nagy gesztikuláció által kísérve elkiáltjuk magunkat: Che bella, che bella! Tényleg szép. Le a Dunához. Meglátogatjuk a Kis királylányt. Ő mindent tud, mindent lát, de nem adja tovább a titkokat. „Mindenki a családját keresi” – böki ki Zénó. Csak a Kis királylány nem.

2013. január 23., szerda

Összetévesztettelek

hogy gyorsan visszajelöltelek
összekevertelek már mondtam
a kedves kutyás fiúval a borbárból
alaposan összekeverhettelek

állandóan meg akarsz halni
és tessék mióta nem írtál már
látod halott vagy évek óta

olyan vagy mint egy bumeráng
egyre visszatérsz ahányszor eldoblak
kéne adnom neked egy kulcsot
hogy gyorsabban szökj a lakásból

közben forog körbe-körbe
a szörnyeteg a pórázon
ugyanazt a pórázt rágjuk

2013. január 12., szombat

Kisüzemben



Azért vagyok vele, hogy írhassak róla – mondom laza delíriumban a Kisüzem dülöngélő, ám nagyon nehéz és hideg asztalánál. Itt minden asztal ilyen, baszki, vagy én vagyok itt mindig ugyanilyen. Nem tudom. Akkor meg minek? Tudsz te mást is írni – hangzik a válasz. Barátnők. Édes angyalok. Féltő, óvó, gondviselő karjaik körülfonnak és benőnek, mint Csipkerózsikát alvás közben a vadrózsa. Már olyan közel érzem őket, hogy szinte szúrnak, tehát rendelek még egy vodkát. (Moszkovszkaját.) Hetykén felpattanok, szélesen gesztikulálok és mosolygok – valaki mindig beveszi – és határozottan rendelek. Leszegem a fejem, bánatos szemekkel felpillantok a pultosra. Rám néz. Hány ilyen tekintetet láthat naponta? Ezen elmerengek, kicsit sajnálom magam és a pultost is. Megkapom a vodkát, visszafordulok. Nagy mosoly, karlengés, kis riszálás és lehuppanás. Egyből úgy teszek, mintha mi sem történt volna: érinthetetlen vagyok itt a lányok körében, nem értitek? Most nem lehet csak úgy idejönni és kérdezősködni meg jópofizni. Én ÉN vagyok, érthető? Megszerettem – mondom, és megvonom a vállam.

Pont



Bocikámnak foglak nevezni – határozza el. Komolyságnak semmi nyoma, gyorsan pusztul a gondolat, és közben nem tudunk róla, hogy a Duna éppen elsodorja egy bitang nagy kutya tetemét a Radnóti Miklós utca magasságában. Nem megyek többet. Sajnálom. Teátrális tagolás, szikár pontok a tőmondatok végén. Aha – válaszolom. Mit is mondhatnék, a romlott kisherceg csapkod, kapkod, izzad és liheg, megy valahova, de sosem érkezik meg, néz, de nem lát, nem fáj neki semmi, de azért folyton vérzik. Kopaszon is kócos volna. Mézharmatnak foglak nevezni – arcán őszinte önimádat („zseni vagyok”). Felhúzom a szemöldököm, elfordulok a konyha irányába. Maradjunk a realitásnál. Hajnali két óra van. Ettél már ma? – teszem fel a nap egyetlen praktikus kérdését. Nem nagyon. Persze. Oké, akkor csinálok bundáskenyeret. Almával. Az jó lesz. Nézi, ahogy állok a konyhában, teszek-veszek. El is érzékenyülne, ha tudna. Gyeplő a kézben. Csak a szív nincs a helyén. Teátrális tagolás, szikár pontok a tőmondatok végén.

2013. január 9., szerda

Néha engedi



Néha engedi, hogy fehér cérnaszálakkal összekössem a szívünket. Néha épp’ hogy áthúzok egy szálat a szívén, máris hátrahőköl, a cérna kicsúszik, elszakad, olyankor jobbára a tűt is elhagyom. Enged - szorít - enged - szorít. Néha a legkülönfélébb helyekre utánam caplat, máskor a legkülönfélébb helyeken tűnik el előlem. Ellök és megölel. Ne legyek az övé és ne legyek másé, én csak úgy legyek, ne rajongjanak körbe, de legyen B tervem szilveszterre, és egyáltalán ne üljenek le másik férfiak az asztalomhoz. Egyszer áthúztam 3 szálat is a szíveinken. Aztán egy csapásra átvágta mindet. Nem kellesz - morogja magában. Aztán mégis, mert sütit sütök, és mert rá mosolygok és hasonlítok, és egyáltalán, olyan biztos vagyok mindenben. Magamban. Nem bírja elviselni, ha nem szeretem. Nem bírja elviselni, ha szeretem. Én csak legyek. Peregjek úgy, mint a homokórában a homok. Arra, amerre fordít. Néha engedi.

2012. augusztus 27., hétfő

Háttal előre

Háttal futni előre.
Űzik, vagy magát hajtja.
A föld kipereg a cipőből, ha
kiöntik belőle. Nincs rá idő.
Háttal futni előre nem lehet.
Nem lehet elég sokáig.

2012. augusztus 25., szombat

Háttal futni előre

Űzik, vagy magát űzi.
A föld kipereg a cipőből, ha
kiöntik belőle. Nincs rá idő.

Háttal futni előre nem lehet.
Nem lehet elég sokáig.

2012. augusztus 23., csütörtök

Hogy hányszor gondoltam vissza magam?
Pedig minden meghaladt már mindent.
Én, te, amik lehetnénk és lehettünk volna.
A borítékról leázott a címzett és a bélyeg.

Zóna


Zóna

Hajszálak a pengén:
kimondott szavak.
Álmunkban mindent
meg lehet oldani.
Milyen jó volna.
A valóság ott kezdődik,
ahol véget ér a komfort zóna.

2012. július 25., szerda

Két és fél éve azt sem tudtam, milyen az, ha az embernek jó napja van. Nem volt. Ki sem láttam a magam által gerjesztett és bevonzott problémákból. Két és fél év kőkemény önismereti és világ-ismereti tréning után azt mondom, hogy szinte alig van rossz napom, tudom, mit miért csinálok, nagyjából tisztában vagyok az érzéseimmel, és még ha nem is tudom, merre tart az életem (hisz bármi megeshet), megtanultam é l n i. Megtanultam, hogy merjek változtatni, kilépni dolgokból, éppen gyakorlom, hogyan álljak ki magamért - lehetőleg úgy, hogy másokat ne bántsak meg. Köszönet mindenkinek, aki ennek részese volt, főleg anyának, de azt hiszem, ezt igazából magamnak köszönhetem.

2012. június 25., hétfő

Feldolgozatlan ügy


Megütöttél.
A vádak kiperegnek
az ujjak közül,

talán ezért lesz túl sós
folyton a leves.

Megütöttél.
Minden összetöpörödött
bennem
ráncos és öreg
sántikáló néni lakik.

Megütöttél.
Két év telt volna el
azóta.
Nnem moccan, nem kiált,
nem sír, csak zsibbad.

2012. május 27., vasárnap

Korányi Mátyás barátomnak

Istenbe már mindenki kapaszkodott
és lógott is már a semmi felett
és nem is igaz ránk
mert megteremtettük a magunk paradicsomát
a kívülállás és a szeretet a kerítése
mindörökké, amen

2012. május 9., szerda

F.R.U.

nem érzi a fájdalmat, mikor a fák
törzse kettétörik s meghajlanak előtte
könnyen veszi a saját akadályait:
abban botlik meg, amelyikben akar

Szőke Imre reflexió:

nem érez fájdalmat mikor meghajlanak
előtte a fák törzsük kettétörik
könnyen veszi saját akadályait
abban botlik el amiben akar

2012. május 6., vasárnap

Anya

Anya jön-megy, elintézi, megveszi, megvarrja, megjavítja a dolgokat, az életem, azt is, amit nem lehet. Anya küzd a pénzért, otthonért, értem, mindenért, ami a miénk. Anya jó, pénzt ad a kéregetőknek, ruhákat a szomszédnak, reményt ad nekem. Anya fáradt, hosszúak a napok. Anya szomorú, mert én szomorú vagyok, imát mond Sümegen a síroknál és arra tanít engem, hogy legyek jó és erős. Anya néha sír, néha nevetünk, közös nyelv a humorunk. Anya és én. Van saját kisbolygónk. Tiszta és rend van, mert anya azt szereti. Anya néha ideges, kiabálunk. Mindig megbánom. Anya erős, én nem. Ő a nagy és én a kicsi. Néha cserélhetnénk, és akkor ő hajthatná a fejét az én ölembe és az ő szíve pihenhetne a kezemben. Anya nem tud mindent. Nem ért meg. Mások vagyunk, ez így van rendben. Anya támasz. Anya vígasz. Anya az egyetlen, aki velem van. Anya olvas. Anya táncol. Anya kertészkedik. Én nyúlok a dolgokért, amelyeket nem ér el, mert magasan vannak. Ő nyúl értem. Anya a lék a befagyott tavon. Anya a szárny az angyalokon. Egy kicsit én is anya vagyok, de nem egészen.
 

2012. április 26., csütörtök

sz-akad

a szív nem megszakad, csak lelassul.
a pulzus alig talpinthatóvá válik és
a hang szökik el a torokból és
a fény a szemből.
így szakad meg a szív.
csöndben, egyetlen pillantás nélkül.
előbb, mint hogy az első könnycsepp
legördülne az arcon.
előbb, minthogy az agy megértené,
hogy valaminek vége
csak a szív tudja,
de inkább szakad.

2012. április 20., péntek

Párbeszédek egymás mellett el

Iván: derivál a tárgy
Fruzsi: multiplikál a vágy
Iván: inicializál a rend
Fruzsi: konvergál a csend

2012. április 12., csütörtök

Óriás vagy

Válságból válságba zuhanok.
Óriások dobálnak, tárt karokkal
várva, ordenáré vigyorral arcukon.

Szavakat olvasnak a fejemre.
Mocskolódnak. Te-te-hetsz-ró-la,
te-te-hetsz-ró-la - kántálják.

Aztán te ébresztesz a rémálomból,
maszírozod a hátam - erre kelek.
Csak egy óriásom maradt.

http://www.youtube.com/watch?v=J9HRSDVZZRM&feature=BFa&list=FLTXSX4GZrhYbpn6xC5ah5uw&lf=mh_lolz

2012. április 8., vasárnap

Minek is cím

fájok
mélyen
közben vagyok, élek, nevetek
pogácsát szaggatok
fájok
minden tagom
remegés a szájszélen
pogácsát szaggatok
fájok
mélyen
keserű félmosoly
fájok
mélyen
olyan vagyok, mint
kutya a ketrecben
kísérleteznek rajta másnap
és tudja

http://www.youtube.com/watch?v=1Nm560TaKWM&feature=related